Nem, nem kell a csókod, csókot akárkitől kaphatok és csókot te is akárkinek adhatsz. Nem, nem kell az érintésed, mert mást is érintettél már, nem nem kell, mert más is megérinthet engem. Nem, nem kell a tested igazán, mert mást is betakart már. Nem, nem, mert más is be tud takarni vele, hogy magányom vagy vágyam éppen-tüzét oltsa.

És nem, dehogy kell a vacsora az éttermekben és a szelfik se, amik hamis, néhol hazug őrei lennének pillanatainknak. És nem, nem kell az ékszer, a ruha, az utazások – bárkinek megadhatod, bárki megadhatná, ha ez lenne, amire a szívem vágyna. De nem, én ezekre a dolgokra… sose fogok vágyni. Olyasvalami kell tőled, ami talán a leghétköznapibb, és mégis a legintimebb dolog a világon, mégsem adjuk oda.

…és talán, mert senkinek se jut eszébe rajtam kívül kérni. S, mert rémítőbb, mint palotát felhúzni, mint sárkányokkal harcolni, rémítőbb mindennél, amit valaha is bárki kérne tőled, amivel valaha is meg kellene bírkóznod és küzdened. Hát, arra vágyom, és mindennél jobban vágyom rá, amit lehet még senkinek se adtál. Nem adtál akkor se, ha érintetted, akkor se, ha csókoltad, akkor se, amikor szeretkeztél vele. Azt akarom, ami mindenkié lehetne, de ami senkié pont ezért, mert minden más fontosabb, mert bármi más… szembetűnőbb. Azt, akarom, ami életre hívott, ami összefonódott már egyszer valaki mással, én csak ezt akarom. Napról-napra, éjről-éjre. (…)

…mert, mindenki elmondhatja magáról hencegve, hogy hány nőt hódított meg, te is elmondhatod magadról. S, a nők is elmondhatják éppen, hogy mennyi férfi kereste kegyeiket, én is elmondhatnám. De, egyetlen dolgot senki se tud elmondani ezen a világon, és aki elmondhatná, annak is távoli emlék már talán, hogy milyen.

…hogy milyen: a szívdobbanásod.

…mert, elmondhatják mások, elmondhatják – tüzes a csókod és édes veled ébredni. Bármit elmondhatnak (…) de azt, hogy milyen a szívdobbanásod, talán csak édesanyád tudja egyedül. Én ezt akarom, ezt, ami a legintimebb belőled, ami túlmutat mindenen, amit a világ valaha is akarhat még tőled, vagy bármelyik másik nő.

Nem, nem kérek gyűrűt, nem, nem kérek kacatot, és tucatot se, és nem, nem akarok hangzatos, szépen csengő, de lehet üres szavakat se. Csak a szívdobbanásaidat kérem, hogy napról-napra, éjről-éjre nekem add. Semmi más vágyam, csak hallgatni lehunyt szemmel karjaid között, vég nélkül, akár ítélethosszig is.

…amíg meg nem áll.

S, hogy ez a holnap lenne, esetleg egy emberöltő?.. Mindegy, mert addig hallgatnám, amíg csak engeded. (…)

De mondd, lenne- e bátorságod hozzá?.. Mert ehhez, kicsit nagyobb kellene, mint legyőzni a hétfejűt, ami a mesekönyvek réme.

Hiszen, a szívdobbanásod oly egyedi: a lelked Földhöz kapcsolt DNS- e, ami egykor egy másik lélekhez fonódott időlegesen.

…hát, ennyi kell csak. De vele, úgy akarlak, ahogy megszülettél… dísztelenül. Azt akarom belőled igazán, ami kettészakadt, amikor öntudatodra ébredtél, azt, ami már nem csak szűrt visszhang belőled: a szív-zenédet.

…mert a szívdobbanásod, tudom, még nem adtad egyetlen nőnek se, azon a nőn kívül, aki világra hozott téged. (…)

…kérem, mert azt mondtad, akármit kérhetek. S kérem csak, mert van választásod, és én… hiszek a szabad választásban. S kérem, azért is, mert ez lenne a legdrágább nekem belőled. Valami mindennapi, valami megismételhetetlen.

Csak ennyi – a szívdobbanásod – , mert ez az, ami talán még sose kellett senkinek. Akarták vagy kérték a pénzed, a tested, a csókod… csak a szívdobbanásod nem.

/részlet: egy magánlevélből/

Adriana D. S. Skinner