A kezdet és a vég között? Semmi se marad, semmi. Minden… valahogy emúlik, miközben, pont ebben az elmúlásban torzul.

Legyen ez a történet, akár mi magunk, egy darab belőlünk, legyen ez a mese mindannyiunkból szőve (…) hangzatosan az életünknek hívjuk: pedig, a végpontok között… csak a boldogság és a fájdalom emlékezetes valójában. Az a boldogság-születés és fájdalom-vég? Imprinting vésődik belénk. Újra akarjuk, vágyjuk, reméljük és hisszük, majd MOST másként lesz. Spiráljaiban visszatérünk: megismételve a kezdetet, ami elvisz a végig, pont, ahogy születtünk is. De abban a pillanatban? Beköszön a halál… ígérve eljövetelét a valamikorban. E ígéret valóságát? Utolsó lélegzetvételig tagadjuk.

Ezen ismétlődésekért – kezdetekért és végekért, kapcsolódásokért élünk. Barátságokért, szerelmekért, amik tört-részeink az időfolyamban, de képesek vagyunk bennük és értük elveszejteni önmagunk. (…) Hogy aztán? A reményben, abban, hogy majd másként alakul… megszülessünk újra. Élet-spiráljainkban ismételjük kezdeteink és vég(zet)eink.

Az élet, MINDEN élet ára: halál. Ahogy, minden kezdetben ott a vég. Körforgás. Kijátszhatatlan. De, sose akarjuk elfogadni. Sose akarjuk elhinni, hogy ennyi, hogy csak ennyi az egész.

…mert a remény?..
A remény, trükkös kis szadista.

/részlet: A felismerés útján/

Adriana D. S. Skinner