Oldal kiválasztása
web sajat
OLVASS TOVÁBB
pottery studio3 3

0620 564 7358

pottery studio3 2

HÉTFŐTŐL-PÉNTEKIG 9:00-16:00

hello@adrianadsskinner.hu

NEKED MIT JELENT ELOLVASNI EGY KÖNYVET? 

„Az olvasás, az én értelmezésemben – s, mert függő vagyok – intravénás drog, korlát nélküli menekülés a valóság elől. Szavakba ágyazott utazás, lépések nélküli megtett kilométerek,

VARÁZSLAT.

…mert olvasva egy könyvet, egy történetet, elmúlik a fájdalom, a bánathegyek kövei leomlanak, a hosszantartó szorongás görcse észrevétlen kiold, a szívet tépő magány érzése szertefoszlik, fel sem tett kérdésekre is megérkezik válasz.

Így, ezért, és millió kimondhatatlan indokért a könyvek, minden könyv, amit valaha is kinyitottam, MEGMENTETTEK.

Megértettem: a könyvek, az írás, láthatatlan fantompszichiáter a léleknek.”

blog

elizabeth tsung pYd6 Iw8TpM unsplash e1715775683344
love 2587456 1280
love 2587456 1280

Ugyanazt a tüzet keressük, ugyanazt a lángot, a lángban a forróságot, a forróságban a szinte tiltott perzselést, ami titkon megjelöl magának. A folyamatban, eggyé válunk a tűzzel, hogy aztán magunk is lángok legyünk. És utána? Csak keressük, ugyanazt az érzést, és e...

bővebben

A kezdet és a vég között? Semmi se marad, semmi. Minden... valahogy emúlik, miközben, pont ebben az elmúlásban torzul. Legyen ez a történet, akár mi magunk, egy darab belőlünk, legyen ez a mese mindannyiunkból szőve (...) hangzatosan az életünknek hívjuk: pedig, a...

bővebben

Nem, nem kell a csókod, csókot akárkitől kaphatok és csókot te is akárkinek adhatsz. Nem, nem kell az érintésed, mert mást is érintettél már, nem nem kell, mert más is megérinthet engem. Nem, nem kell a tested igazán, mert mást is betakart már. Nem, nem, mert más is...

bővebben
Cover for Adriana D. S. Skinner
11,440
Adriana D. S. Skinner

Adriana D. S. Skinner

Belső kényszer hív életre, más szívében megszületni, hogy lelke értő szemén keresztül an

Adriana D. S. Skinner

5 days ago

Adriana D. S. Skinner
Visszamentem. Oda, ahol te és én voltunk: de elvesztünk és nem találtalak... magamat se találtam. Talán azért, mert nem naivságom ösvényén indultam el... és ami akkor és ott megesett - az valami sosem visszatérő. (...) Néha hiányzik, hogy az legyek, az a csillagszemű, aki a felhőkön lépdel nevetve. Néha megsiratom. Te tetted ezt velem. És azóta minden nap, a cinikusság gabonapelyhét öntöm reggelente a laktózmentes tejhez (...) darabjai ha keserűek is, nem baj. Borítok hozzá egy merőkanál cukrot. Cukormérgezésbe nehezebb belehalni, mint hazug szavaid örvényébe. ...miért vágyom mégis? Iszom inkább egy kávét édesítővel. Visszamennék, de egyikünk se ugyanaz. Semmi se ugyanolyan. Ma, nem azt tenném, mint akkor. Nem hagynám, hogy összetörd a szívemet. Mert ma, nem akarnám szavaid aranymézét, hogy nyeljem, hogy aztán véráramomban keringjenek naphosszat. Ha ma lenne, ami már késő bánat, nem gyermeki naivitásom felett ülnék gyászt. ...azóta se ittam a teát mézzel, akkor se ha kínáltak. Óvatos lettem. Előbb látok összeesküvést sűrű aranyfolyamában, és benne a méhek lázadását, mint még egyszer hagyjam, hogy nektár legyek, ami csak addig kell, amíg reményt nem olt valami többért. Menj máshoz vagy halj szomjan, de én inkább... érintetlenül elhervadok. Csukott szemmel iszom a kávét. Milyen érezhetően mesterséges íze van az édesítőnek. De arról legalább az elején tudvalevő, hogy ámítás. Azt hiszem ennél többet ne várjon az ember: a mű, a pótlék csak ennyi, sose lesz több. ...az édesítő vajon elhiszi, hogy cukor? A cukor volt, hogy méznek álmodta magát? Minden annyi, amennyit gondolunk róla. Bele égetted a lelkembe. Hazug szavaid azóta is visszhangot vetnek néha szívkamráimon. De a visszhang egyszer elhalkul, elenyészik és gondolattöredéke se marad. ...szörnyű ez a kávé. Több tejet kellett volna bele önteni. Na mindegy, már megittam. /részlet: Hétköznapok/ Adriana D. S. Skinner ... See MoreSee Less

Photo

View on Facebook
· Share

Share on Facebook Share on Twitter Share on Linked In Share by Email

Adriana D. S. Skinner

5 days ago

Adriana D. S. Skinner
...csak hallani szeretném újra azt a dalt, amit nem komponált meg szívbillentyűd másnak, amihez megannyiszor félrevert ütemet dobolt a szíved miattam, ami hangszálaidon rezdült elérzékenyítve bennem a vadat, aki képtelen másért megszelidülni. (...) Mástól hozott rózsáink és rókáink történetei - szinte krónikáink (...) de, magyarázd meg az időt a hitetlennek, aki a percmutatót kopogtatja sürgetőn - ebben a síkban, ebben a testben, ebben a hazug életben. Te is egy lettél közülük? (...) Csak... hallani akarom benned a hallhatatlant megint, a halhatatlant értem, ami felismeri a miattam őrzött halhatatlanságod... magadban. Csak... hallani akarom a dalt, ami az enyém, ami nekem szól, ami értem zeng, amit nem érthet más. Válaszolni akarok, azon a nyelven, ami a sajátunk - egy ikernyelv - csak a szerelemé. Le akarom hunyni a szemem, s finoman rezgő együtt-dallamára ismerősen elszenderedni benned. Összekucorodni meztelen valónkban, e különös, testetlen, nemtelen semmi, sosem éhes ölelésében. Csak szeretnék megint összeforrni, a pillanatig, amit emberi tudatlansággal, az idők végezetének hívunk. (...)...őrült vagyok tudom, őrült, de leírtam már e szavakat - ismerősek. Te énekelted el őket a szívemnek. Emlékszem. (...)Bárcsak az idő lassabban múlna bennünk... és fékezne az újabb karambol előtt, ha nem önként választjuk a halált, a következő leszületés előtt. (...)Megígértem, hogy megtalállak és te megígérted, hogy szeretni fogsz a perctől, hogy újra megérinted a lelkem finom lélek-ujjaiddal. De azt egyikünk se ígérte, hogy nem fog fájni, azt se, hogy boldogok leszünk. Talán, balga módon azt hittük, természetes lesz és egyértelmű, hiszen együtt leszünk. És ha együtt leszünk megint, mi mások lehetnénk, mint boldogok?.. Hát nem esküdtünk, csak arra, hogy megtaláljuk egymást. Megtaláltuk. Boldogságot is kellett volna kérni hozzá. Mintha, sose lett volna olyan, hogy nem szerettelek volna, mintha ez a dal, amit elénekeltél akkor, örökké a fülemben visszhangzott volna a pillanatig, amíg időgörbénk össze nem simult. (...) De mi átok lehet ez, hogy csak én emlékszem a dalra, amit bennünk komponált a szerelem?.. Bárcsak létezne az az ősi varázslat, ami életre hívta egymás testetlen fényét akkor összeforrni. Ami kézfogóvá tette, bármely testünk és arcunk, hitrendszerek általi csendes felemelkedésekig. Ami meghalt inkább bármikor, csak egymás nélkül ne maradjon soha. (...) Minden gyarlóságunk jött velünk... és néha sikolyaink is hallom, az elveszejtések magányos-farkasüvöltő sikolyát, s látom a halál kapuját, ahová szinte megkönnyebbülten érkeztünk az újabb élet ígéretéért, ahol majd megint találkozunk. Mindegy, hogy milyen testben, csak találkozzunk. Előttem vérszínű inged. Egyre erőtlenebbek a lélegzetvételeid. Érzem a kétségbeesésem, ahogy embertelen erővel szorítom a sebed, vértől csúszós tenyeremmel. Meg fogsz halni olyasmiért, ami nem létező. Elveszítelek. Megint. Valami istentelen háborúban elveszítelek egy Istenért, akit sose láttál, akit én se láttam. A düh fortyog, fojt, a könny patakokban folyik az arcomról, sós, maró útja végtelen, ahogy az embertelen kín is bennem. Csak szemed ad enyhet. Pillantásod utolsó erejével is szelíden magához kérlel. Próbálsz mondani valamit. Szádhoz hajolok fülemmel. Hallom erőtlen suttogásod: - Még találkozunk...Saját sikolyomat elnyeli a csata zaja. Vége. Mindennek vége. Emlékszem a pillanatra, amikor tudatosul bennem, hogy nem vagy többé. Milyen Isten hagyja ezt?! Nincs semmi, amiben hihetnék. Kiveszem a kardod ujjaid közül és magamba döföm. Szinte nem is fáj, mert semmi se fájhat annál jobban, minthogy nélküled éljek még egy másodpercet. Ez az utolsó tiszta gondolatom, aztán ajkadra rogyom az esküvel:- Találkozunk, még találkozunk. Hányszor kellett meghalni az életeink előtt? Ez a kérdés ébreszt. Ver a szívem, csupa könny az arcom. Őrült vagyok? Az volnék? Álom és ébrenlét határán ingadozom. - Francba, elkéstem! - konstatálom. Nincs is itt már senki. Elmegyek. Elmegyek. Kinyílik az ajtó. A cipődet látom meg előbb. Pillantásom feljebb vándorol. Megáll az idő... vagy csak képzelem? - Késtél - mondod szemrehányóan. - Tudom... eltévedtem - felelem - s akkor, még nem is tudom mennyire igaz is lesz ez. - Már egy ideje várlak - nyújtod a kezed olyan mosollyal, amitől szemeidben felragyog a Nap. Valami ismerősen kapaszkodik bennem megfoghatatlanul, megfogalmazhatatlanul. Egymás felé nyújtott kezeink összeérnek, pillantásunk összekapcsolódik. Az a megmagyarázhatatlan érzés összeszorítja a torkom. Megszédülök egy pillanatra, a fülem csengni kezd, a szívem félre ver, hogy aztán a torkomban dobogjon tovább. Pár másodperc, semmi. De én tudom, hogy ezek a semmi pillanatok mindent képesek megváltoztatni. Mindent. /részlet: Egy nappal az életeink után/ Adriana. D. S. Skinner kép: Pinterest ... See MoreSee Less

Photo

View on Facebook
· Share

Share on Facebook Share on Twitter Share on Linked In Share by Email

Adriana D. S. Skinner

7 days ago

Adriana D. S. Skinner
Idővonalra feltöltött fényképekMondanék... valamit. ...de nem hallanád, ha kiabálnám se.Suttogom -így alkuszom meg talán.Szívem szavait érthetnéd akár-pisszenést se, rezzenést se kéne tennem, ha velem volna egy a lelked. Elfelejtem.Értelmetlen. Aki bolond, az ordítson süket fülekbe!.....én?Nem értem a kérdést!.....csak szerelmes vagyok.Óh, hogy az ugyanaz?.. ...akkor bolond is vagyok! /Rapszódia/ Adriana D. S. Skinner ... See MoreSee Less

Photo

View on Facebook
· Share

Share on Facebook Share on Twitter Share on Linked In Share by Email

Adriana D. S. Skinner

7 days ago

Adriana D. S. Skinner
- Lefeküdtél vele? - Nem értem a kérdést. - Azt kérdeztem... - Nem a megfelelő kérdést tetted fel! - Mit kellett volna kérdeznem? - Azt kellett volna kérdezned: szeretlek- e? - Miért? - Mert annak a nyilvánvaló ténye, kizárja az első kérdésed lehetőségét is. - Rendben van! Szeretsz? - Én igen. De ha te azt gondolod, amit valójában kérdezni akartál, akkor nagy valószínűség szerint nem szeretsz. De, nem is ez a legrémítőbb. - Akkor mi az? - Hogy magadat se szereted igazán. /részlet: Hétköznapok/ Adriana D. S. Skinner ... See MoreSee Less

Photo

View on Facebook
· Share

Share on Facebook Share on Twitter Share on Linked In Share by Email

Adriana D. S. Skinner

7 days ago

Adriana D. S. Skinner
Lehulló, elhulló, megint elköszönő: remények, álmok, talánok, falevelek. Elszökő, suhanó, suttogó, integető, eső illatú, könny ízű "szeretlek" -ek. Fűszeres, kavargó, néha megálló, aranyszín, bíbor, narancsként porladó: álmok, talánok, majd-ok, lehetetlenek. Elengedések, a benne felismerések: sose szerettél, lehet sose szerettelek./Elköszönő/Adriana D. S. Skinner kép: Pinterest ... See MoreSee Less

Photo

View on Facebook
· Share

Share on Facebook Share on Twitter Share on Linked In Share by Email

“Minden út vitt valahová, csak amelyik sz@r volt, lehetett volna rövidebb.”

Humorba ágyazott valóság. Munkahelyre vagy otthonra? Mindegy.

Önkifejezés vagy lázadás? Talán mindkettő.

Ilyen bögréből innád a kávéd?

MEGVESZEM

“Amikor a szerelem szívás, lehetne spangli”

Minden póló ugyanolyan. Akkor mi teheti különlegessé? A gondolat, amit szabadon viselhetsz általa. Önazonosan, magabiztosan, mosolyogva.

Kell ilyen póló!

IRÁNY A WEBSHOP

“Valójában nem az határoz meg téged, hogy mások mit gondolnak rólad; hanem az, hogy emiatt te mást gondolsz-e magadról.”

Egyszerű vászontáska. Bele lehet pakolni. Keveset, sokat, még többet és dugig tömni. Könnyűt vagy nehezet? Ami csak belefér! Ha már úgy is viszed magaddal, akkor formáld olyanra, ami számodra a legtöbbet jelenti! Formáld, és mondd el vele ki vagy!

Elvinnéd magaddal?

VÁSZONTÁSKÁT VESZEK

Írj nekem!

pottery studio3 1

Email

hello@adrianadsskinner.hu

pottery studio3 3

Telefon

0620 564 7358

pottery studio3 2

Cím

1211 Budapest, II.Rákóczi Ferenc út 107-115. D. ép. 5/14.